Mi az irgalmasság?

F. B., egyetemista, Kolozsvár





Arra a kérdésre, hogy mi is az irgalmasság, számos kisebb-nagyobb írás született. Ezek közül sok írás az irgalmasság bibliai alapjait, más az erkölcsi alapjait, ismét más a mindennapi élethez kapcsolható konkrét vonásait nézi.






„Úgy tűnik, korunk emberének lelkülete szembefordul az irgalmas Istennel, talán jobban, mint korábban. S azt is megpróbálja, hogy az emberi szívből kiirtsa és az életből kiiktassa az irgalom

gondolatát is. Mert úgy véli, az irgalom szava és fogalma nehézséget okoz annak az embernek, aki a történelemben eddig tapasztalt mértéken messze túlmenően úrrá vált, s az eddig nem látott tudományos és technikai fejlődés jóvoltából hatalma alá vetette a Földet és uralkodik rajta. Ez a föld feletti uralom azonban csak akkor nem hagy helyet az irgalomnak, ha egyoldalúan és felszínesen fogjuk föl” (Dives in misericordia) – írta II. János Pál pápa több mint harminc éve. Ezeknek a soroknak az aktualitása sokkal jobban kiérződik ma, mint bármikor. S ezt érezhette Ferenc pápa akkor, amikor ezt a szentévet meghirdette. Arra a kérdésre, hogy mi is az irgalmasság, számos kisebb-nagyobb írás született. Ezek közül sok írás az irgalmasság bibliai alapjait, más az erkölcsi alapjait, ismét más a mindennapi élethez kapcsolható konkrét vonásait nézi. Mindezekről beszélni, írni egy helyen talán lehetetlen. Ha meg kellene határozzam tömören, röviden, mi az irgalmasság, akkor bajban lennék. Kevésnek érzem, ha csak annyit mondunk, hogy nem más, mint megsajnálni valakit, megkönyörülni valakin. Mindkét magyarázat magába rejti azt, hogy „valaki” mindezt „elvégzi”, „végrehajtja” valakin, s valaki mindezt elszenvedi. Világunkban, amikor hozzászoktunk ahhoz, hogy nem is ismerjük szomszédunkat, akkor megalázónak tekintjük, ha valaki csak úgy megsajnál, megkönyörül rajtunk, s azt nem is kértük. Vagy éppenséggel jólesik? Arra, hogy mi az irgalmasság, Jézus sem adott pontos választ. Példát mondott rá. Az irgalmasság az igazságosságot hajkurászó világunkban nem csak háttérbe szorult, de összeférhetetlen ellentétnek látszik. Az igazságszolgáltatás és az irgalmasság nem férnek meg a ma emberének fejében egymás mellett. Már magának Istennek az irgalmassága és igazságossága is szinte szembeötlő ellentétként tekint ránk a Biblia lapjaiból, ha az Ószövetség lapjai között is keresgélünk. Az irgalom, irgalmasság csak akkor nem ölt álruhát, ha nem alulmúlja, hanem felülmúlja az igazságosságot, ha Isten atyaiságát, anyaiságát annak legmélyebb emberszerető, ember fele hajló valóságában látjuk. Akkor igazi, amikor az nem csupán meddő megszánás s alamizsnaosztás, hanem provokáció, s a gondoskodás, a védelem kifejeződése. Céltudatos cselekvés: annak „utánzása”, amit az Atya velünk cselekszik, s amit mi is önmagunkkal szemben is gyakorolunk.

Nincsenek megjegyzések: