Családban élni

Köllő Zsófia, magyartanár, Tusnádfürdő





Olyan iskolában tanítok, 
ahol a gyerekek fele 
Böjte Csaba ferences szerzetes otthonában nevelkedik, 
távol a családjától. 
Más gyerekek a külföldön 
dolgozó szülők miatt 
szenvednek hiányt 
családi élményekben.






Tehát hogy így, hogy úgy, de sok olyan esettel találkozom, amikor a szülő nem tud érdemi családi életet biztosítani gyerekének. Az ezáltal keletkező űr

Biztonság kapcsolatainkban

Csíki Szabolcs, segédlelkész





Minden ember vágyakozik 
támasz és védettség, 
biztonság és megbízhatóság után. 
Ez természetes! Viszont a félelem, hogy elhagynak, gyakran 
korlátozza kapcsolatainkat, barátságainkat, családjainkat. 





Mi ez a félelem? Hogy elhagynak? Hogy nem sikerül? Hogy rutinná, lapossá válik az életünk? Jézus lehetőséget mutat, hogy

Hozzáállás kérdése

Fodor Zsuzsana, Kolozsvár






Ha a szenvedés fogalmára 
gondolok, egyik kedvenc 
idézetem jut eszembe, 
mely angolul így szól: 
„Pain is certain, suffering 
is optional”, vagyis: 
„A fájdalom elkerülhetetlen, 
a szenvedés választás dolga”.





Bármennyire kiábrándító is tud lenni, sokan igaznak tartják, s már én is gyakran hajlok arra, hogy helyénvalónak tartsam ezt az állítást. Duális világban élünk, ahol elkerülhetetlen

A valóság és a vágy közötti különbség velejárója

Dr. Turányi Csilla







„Szenvedni annyi, 
mint nem jó úton járni” 
– mondta egy öreg bácsi 
a kórházban, aki 
gyógyszerek mellett is 
mérhetetlen fájdalmakat 
élt át, a szeme mégis 
mosolygott, 
békés volt és nyugodt. 








Ott álltunk körülötte fehér köpenyben, fiatal lelkes orvostanhallgatók, és döbbent csönd telepedett a kórteremre. Próbáltuk megérteni,

Választ keresni a szenvedés miértjeire

Fábián Róbert, Kolozsvár





A szenvedés magába foglalja mindazt, ami az embernek 
fájdalmat okoz, legyen az 
fizikai vagy lelki eredetű.
A szenvedés, a fájdalom már 
az emberi élet kezdetétől fogva jelen van (gondoljunk csak 
a Teremtés könyvére) s elkísér.  




Az emberi megvalósítások, a munka, a vívmányok mind magukban hordozzák valamilyen szinten a szenvedést. Ha végigtekintünk a történelmen, arra a megállapításra juthatunk,

Kényelmetlen valóság

Rácz Emőke, Kolozsvár






Az élet siralomvölgy, 
hallom néha, mintha 
ez axiómája lenne a 
mindennapoknak. Tele 
van szenvedéssel, 
mert mi más lenne 
a betegség, a fájdalom, 
a veszteség, a magány.






Csupa kellemetlen, kényelmetlen, maga után rossz szájízt hagyó valóság. Vajon milyen lenne nélkülük? Nem tudom. Ha nagyon akarnám, talán fel tudnám vázolni

Létezés a fizikai létezésen túl?

Réti Tamás





Születésünk pillanatától 
kezdve életünket belengi 
a halál megkérdőjelezhetetlen 
és kikerülhetetlen valósága. 
Így a vallások mindig igyekeztek előhozakodni olyan magyarázatokkal, amelyekkel megpróbálták megérteni, hogy az emberi élet véges.





Minden, ami körülvesz bennünket, egyszer elmúlik, de van-e remény arra nézve, hogy a létezés folytatódhat a fizikai létezésen túl? Erre minden

Üdvösség a hétköznapokban?

Iociac Kerekes Tünde, Pusztadaróc




A Szentírást lapozgatva megfigyelhetjük, hogy van egy rendkívül izgalmas, rejtélyes, megfoghatatlan fogalom benne, melyet sokan sokféleképpen magyarázunk, megélünk, várunk: 
ez nem más, mint az üdvösség, 
üdv fogalom.







Erre épül gyakorlatilag hitünk, ez után vágyakozunk, vagy éppen ez az, ami miatt kételkedünk néha. Ez a fogalom rendkívül komplex, hisz hordozza magában

Keresztény túlvilág-koncepció az üdvösség reményében

Tunyogi Endre



A keresztény ember számára a túlvilág egy valóság, amit 
a hite alapoz meg, tehát nem beszélhetünk egy empirikusan bizonyítható valóságról, pusztán egy, a hit által szilárdan alátámasztott világszemléletről, mely hitbeli meggyőződésünk következményeként alakul ki.



A hagyományos értelmezés alapján három „helységre”, ha úgy tetszik, létállapotra vagy részre osztható a keresztény túlvilág:

HiTudáSzeretet

Kovács Ildikó, egyetemista, Kolozsvár









Ismerjük a mondást, 
miszerint jóból is 
megárt a sok. 
Így lenne ez vajon 
a tudással is? 
Valószínűleg igen, 
de kérdés: Mi számít soknak? 







Az ember alaptermészetéből adódóan néha többet akar annál, mint amije épp van. Ezt lehet az emberi gyarlóság számlájára is írni, de véleményem szerint, ha az ember ezt tudatosan teszi,

Játszva tanulni

Bogos Boróka, egyetemista, Kolozsvár





A játék olyan fogalom, 
amit ha meghallunk, 
mindenkinek valami 
más jut az eszébe: 
öröm, barátok, mosoly, 
sírás, düh, élmény, 
tapasztalat, emlék… 









Ebből az okból kifolyólag az életünk alapfeltétele, amely nem szabad véget érjen a gyermekkorral. Játékalkalmak során ismerjük meg igazán

Bölcsesség és tudás a Bibliában

Fábián Róbert, szerkesztő, Kolozsvár




A Biblia, de az egykori 
keleti kultúrák gondolkodása, 
az egykori keleti ember gondolkodásmódja számos esetben eltért a nyugatitól, 
s különösképpen állítható, 
hogy teljesen eltér a mai nyugati világ sokszor csupán elméleti 
és értelmi felfogásától. 



Így van ez akkor is, ha a szentírási bölcsesség s az ehhez kapcsolható tudás fogalmakat nézzük. Platón és Arisztotelész is felfigyelt

A poénkodás, ami nem vicces

Dénes Gabriella, korrektor, Kolozsvár




Manapság nagy divat feministát kiáltani, ha egy – a pozitív jelzőket most hagyjuk, mert 
csak félreértenék – gondolkodó ember felhorkan, amikor 
az olimpiai közvetítésen Knézy Jenő szájából méltatásként elhangzik: ez férfimunka volt. (Kozák Danuta teljesítményét méltatta éppen Knézy.) 




Ugye épelméjű ember nem akad ki ezen. Épelméjű ember méltatja Knézy kijelentését (s teszem hozzá, a teljes hétköznapi beszédet). Nem akart semmi rosszat, csak a gaz, galád feministák feszt

Szerepzavar vagy átalakulás?

Hogyan változtak a női/férfi szerepek?
Fábián Róbert, szerkesztő, Kolozsvár



Minden bizonnyal elmondható, hogy valamikor sokkal egyszerűbb lett volna bárkinek körülhatárolni a női és a férfiszerepeket, vonalat húzni, eldönteni, hogy melyik szerep specifikusan női vagy féri. 



Így nem is csoda, hogy ma – ha ez a téma előkerül – egyre többen, többször beszélnek arról, hogy ezek a szerepek a II. világháború utáni időben,

Isteni rabság

avagy mit mond a Biblia a férfi-női szerepkörről
Gurka-Balla Júlia, egyetemista







Az életben körbevesznek minket a törvények. Elég csak kimenni 
az utcára vagy bemenni egy boltba, észre se vesszük, 
mégis betartjuk őket. Néha meg csak azt vesszük észre, hogy nehéz betartani, mégis muszáj megfelelni a társadalomnak, 
az embereknek, tehát azt mondjuk: ilyen az élet… 






Ennek az érzésnek nem mindig örülünk. A gyökere, ami miatt ott él bennünk, az egy egyszerű szó: önzés. Ez az önzés ölel körül, amikor

Nemes nemek

Aranyossy Sándor, egyetemista, Budapest






A magyar nyelv nem tesz 
különbséget a biológiai nemi dimorfizmus (angolul sex) és 
a társadalomban betöltött 
nem (gender) között.







A kifejezést John Money vezeti be a tudomány világába. A gender fogalmába beletartoznak mind a biológiai, mind a társadalom által elvárt szerepek és funkciók. Ilyenképpen túlmutat

Alternatív gyógymódok

Avagy miért nem felel meg a hagyományos orvostudomány a modern ember igényeinek?
Lengyel Edith-Andrea, tanár, Kolozsvár







Akupunktúra? Jóga? Homeopátia? Eleinte, amikor hasonló kifejezésekkel találkoztam, 
nem értettem, hogyan lehet 
valakit egyáltalán meggyőzni, 
hogy ilyesmit kipróbáljon.





Nagybátyám szavaival élve, arra gondoltam, ez csupán hókuszpókusz. De ki az, aki mégis az alternatív gyógymódokhoz

Imádkozó lélek csak imádkozó testben

Illyés Magda, Kolozsvár



"Amíg csak ismerkedünk 
a jó Istennel, addig sokat beszélünk hozzá. Próbálunk 
jó benyomást kelteni, megszerettetni magunkat vele 
(nem mintha nem szeretne mindenkinél jobban amúgy is)."





Emlékszel, amikor mindent megtettél azért, hogy felhívd magadra annak a fiúnak vagy lánynak a figyelmét, aki annyira megtetszett neked? És amikor tényleg csoda történt, mert kiderült,

Segítség vagy rémálom? – a modern ember egészségéről

Fodor Zsuzsanna, Kolozsvár








Az egészséges életmódról 
burjánzó rengeteg információ sokszor a nyakunkba zúdul. Amellett, hogy 
sok hasznos javaslat van, rengetegszer haszontalan 
félelmek alakulnak ki 
a jó szándékkal indított 
szavak nyomán.





Ma már minden utcasarkon kaphatunk tanácsot egészségünket illetően, s főleg sok riogatást: Ne egyél füttyfán fütyülő füttyöt, mert rákos leszel! Ne igyál túl sok vizet, mert

Mens sana is corpore sano

Jonica Xénia, egyetemista, Kolozsvár




A globális világritmushoz 
való alkalmazkodás, vagy egyáltalán e ritmus tartása 
és megélése korunk egyik legalapvetőbb kihívása 
úgy lelki, mint pszichés, 
és nem utolsó sorban 
fizikai téren. 




A mindenkori harmónia, a megelégedettség, az apró örömök, az igényekre való okos odafigyelés és azok teljesítése, a lelki béke – alapvető összetevői az egészséges

Papírra vetett erő

A pályaválasztás margójára
Mindák Éva, egyetemista, Szeged






"A (mai) fiatalok, mint tudjuk, okosak, bátrak, erősek és szépek! És sokat akarnak! 
De tudják-e vajon, mit akarnak igazán, szépen mondva: 
mit szeretnének?" 






Arany János következő soraival sok fiatal találkozik tanulmányai során: 

Bezzeg az én időmben...

Kerekes Tünde, Pusztadaróc






Talán ez az a mondat, amitől sokunknak máris borsózik a háta, rögtön dühösek leszünk, 
s már nem is érdekel a mondat folytatása, csupán legyintünk 
rá egyet, pedig...








Ahogy én is egyre idősebb leszek, egyre jobban átérzem, hogy milyen érzéseket, élményeket takarhat e mondat. Hogy miért?

Fiatalság, bolondság... és nem csak

Dénes Gabriella, korrektor, Kolozsvár





Tudom, közhelyszerű, mi is kikértük s kikérjük magunknak a címbéli kijelentést, de ha egy pillanatra megállunk és szétnézünk, akkor 
igen kellemetlen meglepetésben 
lesz részünk.






Nemcsak az ifjúkori meggondolatlanság – amit méltán címkéztek bolondságnak egykor –, az ami észlelhető, hanem a felelősségvállalás minél nagyobb

Politikai szemüveg – fiatalokon

Köllő Zsófia, magyartanár, Tusnádfürdő




Gondolkodó, politikai 
érdeklődéssel megáldott 
ember lévén, tanárként és cserkészvezetőként is 
vigyáznom kell arra, hogy 
politikai gondolataimmal, nézeteimmel ne befolyásoljam 
a rám bízott gyerekeket, 
holott elveket, értékeket közvetítenem kell feléjük.





A cserkészet meghatározása szerint politikamentes ifjúsági szervezet, és az iskolában állampolgári nevelést tanítunk ugyan, de a konkrét

Bizonyítani, megfelelni, elfáradni

A fiatalok túlterheltsége
Balázs Brigitta, Ditró





Munkám során nagyon sok olyan fiatallal dolgozom együtt, akikben ég a tenni akarás, 
akik vállalnak és teljesítenek, igazi példaként szolgálva 
a még fiatalabb generációnak.









Középiskolásként én is hasonlókat éltem át, amikor bármilyen rendezvény szervezésébe vagy akció lebonyolításába szálltam be: az érzés, hogy tesz valaki valamit a közösségért, legyen az a tevékenység bármennyire is fárasztó,

Az ábrázolhatatlan

Aranyossy Sándor, egyetemista, Budapest






Kisgyermekkortól fogva megtanuljuk, hogy az egyenlő szárú háromszög a Szentháromság ábrázolására szolgál. Nem okoz gondot magának az Atyaistennek az ábrázolása sem, ugyanis könnyen asszociáljuk őt 
egy idős, hosszú, fehér szakállú és hajú bácsikával.





Az Ószövetség lapjairól azt is megtudjuk, hogy smaragdzöld és égszínkék ruhát visel. Krisztust mint második isteni személyt ismerjük talán a legjobban,

Töltsd el a szívünk, életünk!

Paulik Réka, egyetemista






Az ifjúsági énekek mindig 
különleges helyet foglaltak el 
a szívemben. Kisebb koromban mindig 
nagy élvezettel énekeltem őket, 
hiszen pörgősek és vidámak voltak, 
ami engem is magával ragadott. 
Ahogy fölcseperedtem, nemcsak 
a dallam vonzott már, hanem 
az énekek szövege is, hiszen 
ezekkel az énekekkel hálámat, 
bánatomat vagy éppen örömömet 
tudtam az Úr elé tárni.









A pünkösdi időszakban a Szentlélekről szóló énekek is felcsendültek az ifjúság ajkán. Ezek mind hasonló módon

Huszonegyedik századi apostolok

Kovács Ildikó, egyetemista, Kolozsvár





A Szentlélek adományairól Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt első leveléből értesülünk részletesen, pontosabban 
az 1Kor 12,1–11-ben. 
A lényeg egy mondatban 
össze van foglalva: 
„A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.” (1Kor 12,4)





Pünkösd ünnepével a Szentlélek eljöveteléről emlékezünk meg, és ez nem csak az emlék megidézése, hanem újra átélése kell hogy legyen. A Szentlélek minden egyes alkalommal

Szentlélek a mindennapokban

Száva Ildikó Renáta, Brassó





A Szentlélek jelenléte az életemben néha már szinte „kézzelfogható”, néha meg mintha nem is lenne. 
Persze az utóbbi csak azért van, mert én nem figyelek rá 
a hétköznapi rohanások közepette.







Próbáltam megfogalmazni, hogyan van jelen az életemben konkrétabban, s a következőkre jutottam: egy belső hang, amiről tudom, hogy Isten hangja, de néha ez nem is jut eszembe. Egy hirtelen bevillanó gondolat, amit időnként

Mint a szellő simogatása

Kerekes Tünde, Pusztadaróc





Sajnos olyan társadalomban élünk, ahol rengeteg álhír, hazugság vesz körül minket, melyek által szkeptikussá válunk, csak azt hisszük el, amit látunk, megfogunk, fizikai szerveinkkel megtapasztalhatunk…






Beindul bennünk a védekezési mechanizmus, megkeményítjük a lelkünket, fogékonyságát feltételekhez szabjuk, hogy megvédjük magunkat az esetleges

Lélek a Bibliában

Réti Tamás, Kolozsvár








A Szentírás lapjain 
a lélek szónak több értelmével 
is találkozunk. 
Elsősorban jelöli 
a harmadik isteni személyt, 
a Szentlelket, 
aki mint a Szentháromság része, 
Istennel egyetemben 
mindenhol jelen van.







Ugyanakkor használja a lélek fogalmát az angyalokkal, valamint a bukott angyalokkal meg a démonokkal kapcsolatban is, utalva azoknak lényegére és természetére. A magyar lélek szó is a lélek láthatatlanságára és megfoghatatlanságára

Megtapasztalni a zene felemelő erejét

Ádám Rebeka, egyetemista, Marosvásárhely







A zene, az ének az égiekhez való kapcsolódásnak nagyon fontos eszköze. Kájoni János szerint: Qui cantat bis orat, ki énekel, két annyit cselekszik, mintha imátkoznék.











Hálás vagyok, hogy Csíksomlyó szakrális terében élhetek. A kegytemplom kórusában énekelni mindig élmény volt. Akárhányszor felajánlással tettem, éreztem

Zengő imádság

Páll Emese-Zsuzsana






Mióta az eszemet tudom, énekelek. Jóformán hamarabb tanultam meg énekelni, mint beszélni.Több mint két éve kezdtem el komolyabban éneket tanulni.






Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor a szüleim megengedték. Akkor még nem voltam tisztában, talán még most sem egészen, azzal, hogy milyen

Énekeljetek az Úrnak új éneket!

Ványolós András, zenetanár, Csíkmadéfalva







X. Piusz pápa az Inter pastoralis… kezdetű motu propriójában 1903-ban meghatározta az egyházzene három lényegi ismérvét: 
szent, egyetemes és művészi.







A szent jelenti az Isten lelke által sugallt megnyilvánulási formát: az előadásban a mű hatására megélt isteni közelség révén, a zeneszerzésben pedig az ihlet maga ez a sugalmazás. Kodály Zoltán a zene nyelvét a lélek hangjának

Gregorián: az egyház zenei nyelve

Ványolós Orsolya, zenetanárnő, Csíkmadéfalva





"Egy másik fontos és lenyűgöző tapasztalatom, ahogyan a gyerekek beleilleszkednek a gregorián zenei valóságába, teljes természetességgel. Irigylésre méltó könnyedséggel sajátítják el a dallamokat, jó intuícióval és igazi bölcsességgel fejtik ki a szöveget."






A gregorián énekkel egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg a Schola Gregoriana Monostorinensis tagjaként, és azóta az egyházzene mércéjévé vált számomra. A gregoriánnal kapcsolatos egyik alapvető élményem, ahogyan közösséggé formálja

Gondolatok szenvedésről, irgalomról, ellenségszeretetről és együtt érző értelemről

Kovács Mihai, tanár/mesteris hallgató, Kolozsvár






„Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek” (Lk23,34b). Amikor ezt az imát olvassuk Jézus szenvedéstörténetében, talán sokunkban felmerül a kérdés: honnan merített a Megváltó erőt arra, hogy kínszenvedésének legkeservesebb perceiben ne isteni bosszúállásért, de még a kínok enyhítéséért se imádkozzon, hanem üldözőinek megbocsátásért?







Első látásra a válasz könnyűnek tűnhet: isteni természetéből, hiszen Isten a szeretet (1Jn 4,16), márpedig a szeretet nem keresi a maga javát, hanem mindent eltűr, mindent elvisel (1Kor 13,7). De akkor rögtön eszünkbe juthat István diakónus,