Együttműködés. Működik?

Kovács Blanka, pasztorálasszisztens, Marosvásárhely

Gyermekként becsöppentem egy egyházi közösségbe, azaz akkor még csak csoport volt, hittanóra volt a neve, a pap bácsi beszélt, tanított, fegyelmezett, de igazán nem fogtam fel, hogy mi történik, miért kell oda járni (azon kívül, hogy elsőáldozó lehessek, mert minden harmadikos gyermek abban az időben elsőáldozó volt).

Aztán következett egy újabb szakasz, amikor kevesebben jártunk hittanra (hiszen még messze volt a bérmálás), de valami elkezdődött… kevesebben voltunk, őszinték lehettünk,

nem röhögtek rajtunk annyian… lehetett buta kérdéseket feltenni, és jobban lehetett egymásra figyelni, elkezdődött valami közösségi élet… Elkezdtünk kirándulni, egymás ünnepeire figyelni, kialakult mindennek a rendszere, a helye. Természetes folyamat volt, nem kellett magyarázni az életet.

Nagyon sokszor használjuk (és elvárjuk) az együttműködést és a csapatmunkát az élet minden terén: családban, iskolában, munkahelyen, kikapcsolódásban, de sokszor nem gondolunk bele, hogy mit is jelent az együttműködés és a csapatban való munka. Hosszú folyamatokat, embereket és a magukkal hozott élettörténeteket hordoznak magukban, különböző ideológiákat, meglátásokat, közös célokat, érzéseket, türelmet elengedést, konfliktust, felelősséget és hatalomvágyat. Az életre sok minden rárakódik, amit le akar vetni magáról. Az élet természetessé akar válni.

Ezt a folyamatot, ha egyházi közösségről van szó, hajlamosak vagyunk rózsaszínűbben látni, pedig hát az egyházi közösség ugyanúgy emberekből áll, akiknek vannak hibáik és erényeik. Az a megfigyelésem, hogy egy egyházi csoport (de pont ugyanúgy érvényesnek tartom egy bármilyen közösségben), akkor válik közösségé, ha a kötelező átalakul szabadon választottá, ha megszereti az ember az „ügyet”. Ha például már nem azért járok vasárnapi szentmisére, mert ez az előírás, vagy mert a pap a főnököm és elvárja. Vagyis, ha már eljutottam oda, hogy másokkal együtt tenni akarok érte. Én és a közösség természete tárul fel ebben. Szabadon döntök, és társakkal együtt akarok fejlődni.

Hogy létezik-e egyházi közösségen belül együttműködés? Úgy gondolom, ez változó. Ez alkalmazkodik a különböző korokhoz, különböző csoportokhoz, különböző feladatokhoz. Laikusként van, amikor tudni kell felelősséget vállalni annak következményeivel együtt, és van, amikor hagyjuk, hogy a pásztor, a „vezető” vigye el a balhét. Mindenki azt adja, ami önmaga, és nem feltétlenül akar mindig megfelelni. A kérdés, hogy együttműködő rendszer lesz, vagy alá-fölé rendelt rendszer. Egy csapat akkor működik jól, ha a cél közös, mindenki tudja a feladatát, mindenkinek megvan a saját felelőssége, fontosnak érzi magát. Ugyanis a helyükön lévő emberek számára természetessé válik az, hogy áldozatot vállaljanak. Az egyházi közösség pedig csak akkor lesz méltó a nevére, ha a szabadon vállalt szeretetáldozatot lehetővé teszi. Ettől az még fájni fog, de az új élet megszületésének a fájdalma ez.