Az együttműködés: megsokszorozódás!

László Rezső, lelkész, Kapnikbánya






Ádámmal, az első emberrel vallom, hogy nem jó az embernek egyedül lennie, mert egyedül az ember egy senki. John C. Maxwell címadó szavaival viszont vallom, hogy együtt tudunk lenni valakik.






Ahogy a Leckék az életről című filmben elhangzik: „Senki nem létezhet egyedül. Nekünk szeretnünk kell egymást vagy meghalunk.” Szükségünk van egymásra. Hiszem, hogy egy jó csapatban


az egyéni lehetőségek és teljesítmények messze túlszárnyalják mindazt, amire „egyéniben” lennénk képesek. Isten nem magányos farkasokként akar látni bennünket, hanem egy – ha nem is tökéletes, de – mindenképpen hatékony, örömteli, virágzó és gazdagító csapatban, közösségben – koinóniában. Azonban sok ember „egymásra dobálva”, egy légtérben, egy szervezeti egységben még nem csapat automatikusan.
Az együttműködés alapelvét Szent Pál apostol 1Kor 12,12–27 részében olvashatjuk. Pál a közösségről mint testről beszél, mely testrészekből, tagokból áll. Kifejezi, hogy a testben minden egyes testrészre, tagra szükség van, hogy egészségesen és eredményesen működjön. A közösség, „Krisztus teste” is különböző testrészek, tagok organikus, együttműködő, összetartozó, egymástól 100%-ban függő egysége.
Amikor az egységről van szó, még egy nagyon fontos bibliai alapelv áll előttünk. A 133. zsoltár ír erről: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! … Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.” Csak – ezt a kis szócskát nem szoktuk komolyan venni. Az egység nem egy ideális állapot, hanem az alapfeltétele annak, hogy Isten egy közösséget megáldjon. Enélkül ugyan megváltottak közössége vagyunk, mert a megváltás Isten ingyenes ajándéka Jézus Krisztusban, de nem lesz áldott! Vagyis elmarad a növekedés, a fejlődés, elmaradnak a megtérések is. Egyszerűen egység nélkül nincs áldás! Ez a bibliai alapelv! Miért? Mert Istennek fontosabb az, hogy formáljon bennünket, mint hogy eredményeket produkáljunk.
Egyszóval egy jól működő csapatot az egység tesz azzá, ami. Hogy az többé nem különálló tagok összessége, hanem a csapat része legyen. Ez egy önkéntes célorientáltságot jelent, vagyis a tagok a saját céljaik előtt a csapat céljainak adnak elsőbbséget. Amikor ez megtörténik, mindenki egyenrangúvá válik, és a különbségek nem az értékükben, a hasznosságukban fog megmutatkozni, hanem a szerepeik, feladataik, felelősségeik különbözőségében. Így ha az értékeinket összeadjuk, a közös végeredmény mindig sokkal-sokkal nagyobb, mintha az egyéni teljesítményeket, lehetőségeket matematikailag összegeznénk. Egy igazi csapatjátékos soha nem akar egyedül győzni, hanem a csapata győzelmét választja a saját győzelme helyett. Győzelmét megosztja másokkal és ezzel megsokszorozódik a győzelem.

Együttműködő ember vagy?
Te mivel gazdagítod a közösségedet (munkatársak, család, közösség stb.)? Írj fel minél több dolgot, ami te adsz bele a közösbe!
Mivel és milyen mértékben járulsz hozzá csapatod győzelméhez, hatékonyságához?

Nincsenek megjegyzések: