Az üdvösség gyermekszemmel

Gál Dávid, XII. osztály, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad



Mikor e sorok írásába kezdek, úgy érzem magam, mint Mózes az égő csipkebokor előtt, amikor Isten egy olyan feladat elvégzésére kérte, amelyhez kicsinek érezte magát. Kevésnek érzem magam, amikor az üdvösség témájához szeretnék fiatal, néha éretlen felfogásommal hozzászólni. 


Számomra az üdvösség egy életcél. Az a célom, hogy életem végén eljussak az üdvösségre. Eszembe jut egy


lelkiségóra, amikor Szabó Ervin, iskolánk lelki vezetője az üdvösségről beszélt. Azt mondta, hogy az üdvösség története a világ teremtésével kezdődik. Nem véletlenül tette Isten a Biblia legelejére – Ábrahám, Izsák és Jákob története elé – a teremtés-elbeszélést. A föld létrehozása az első lépés annak az isteni tervnek a megvalósulásában, amely majd az „új ég és új föld” teremtésében teljesedik be. Ez az új világ az üdvösség, ennek eléréséhez itt, a földi porondon kell küzdeni.
Isten minden embert üdvözíteni akar (vö. 1Tim 2,4). Engem is. Milyen jó lenne, ha majd az üdvözültek sorában együtt lehetnék földi szeretteimmel is. Vigasztaló számomra az a tudat, hogy a mennyországban, ahol az üdvösség helye lesz, mindig örök boldogságban fogunk élni. Erre sokat gondolok egy sikertelen felelet, dolgozat vagy egy próbaérettségi-eredmény után. Isten letöröl szemünkről minden könnyet. Most, hogy ezeket a sorokat írom, felébredt bennem egy vágy az üdvösség irányába. Bízom benne, hogy életem végén megkaphatom az üdvösség ajándékát, az új ég és új föld hazájában. 

Nincsenek megjegyzések: