A böjt formái

Bélfenyéri Tamás, doktorandusz, Kolozsvár





A böjt kötelező formája a katolikus egyházban a húsételtől való tartózkodás halhús azonban fogyasztható. Az úgynevezett szigorú böjti napokon (hamvazószerda és nagypéntek) 18 éves kortól 60 éves korig csak háromszor szabad étkezni és egyszer szabad jóllakni, húseledelt pedig 14 évtől kezdve nem szabad enni. 




Ez alól kivételt képezhetnek a betegek. A böjtnek vannak választható, nem kötelező formái is. Az úgynevezett teljes böjt során az ember

semmit nem vesz magához, sem ételt, sem italt. Ezt a fajta böjtöt csak orvosi ellenőrzés után és mellett szabad elvégezni. Egy másik módszer, ha előre meghatározott ideig csak kenyeret és vizet fogyasztunk (annyit, amennyi az erőnléti állapot szinten tartása érdekében szükséges). A szem böjtje az, amikor megvonjuk magunktól azokat a vizuális élményeket, amelyek zavart okoznak lelkünkben. Pénteken lemondhatunk a tévénézésről vagy bizonyos műsorok (például halállal és szenvedéssel kapcsolatos bármilyen műsor) nézéséről, esetleg a magazinolvasásról. Jelentheti a szem böjtje azt is, hogy lemondunk az olyan öltözködésről is, hogy az ember „bomba jól” nézzen ki. A fül böjtje az, amikor nem hallgatunk szórakoztató rádióműsort, zenét és mások vitáit, veszekedését. A nyelv böjtje, amikor tartózkodunk a fölösleges beszédtől, mint például az élő és internetes cseverészések (például Facebook). A száj böjtje lehet kedvelt étel-ital elhagyása (például csokoládé). Tartózkodhatunk a nemiséggel kapcsolatos információktól, képektől és persze magától a testi érintkezéstől is. Böjtben ajánlott az erős sminktől és illatszerek használatától és a szórakozástól való tartózkodás (ekkor nem szerveznek esküvőt, bált).
A nagyböjtben gondoljuk végig kapcsolatainkat, napirendünket, hibáinkat, s fogalmazzunk meg magunknak bizonyos lépéseket, amelyek segítségével előrehaladunk Isten és a felebarátok szeretetében. Ezt az előrehaladást szolgálhatják a felebaráti szeretet konkrét tettei (például szeretetből tenni valamit olyannak, akit a legnehezebb szeretnem, vagy csak jót mondani embertársaimról), a templomi élethez kapcsolódó elhatározások (rendszeres vagy több ima végzése, rózsafüzér-, litánia-, keresztútvégzés, szentségimádás, szentmise-, szentáldozás, szentséglátogatás), komoly gyónás (komolyabb felkészüléssel, elhatározásom megtervezésével). A nagyböjtben hadat üzenhetünk valamely káros szokásunknak (például hazugság, önzés, büszkeség, hiúság, lustaság, bujaság, fösvénység, irigység, csúnya beszéd, pazarlás, mások hibáztatása, gúnyolása). Többet olvashatjuk a Szentírást, a szentek életét. Megfogadhatjuk, hogy nem leszünk szomorúak, nem becsüljük le önmagunkat, nem értékeljük le magunkat, megbocsátunk magunknak és másoknak. A böjti időszakban mindenki attól tartóztassa meg magát, amit szeret, vagy ami egyébként járna neki. Vagyis szeretetből, szívből jövő lemondás legyen a böjtben, ne formalizmus. 

Kép: http://blog.xfree.hu

Nincsenek megjegyzések: