Évekkel ezelőtt érettségire készülő ismerősöm a tankönyvet az aktuális „szentírás”-nak nevezte. „Nem minden, ami aktuális, szent.”, reagáltam én, mire ő így vélekedett: „Nem minden, ami szent, aktuális”.
A szentet, mint fogalmat mindenki másként értelmezi. Van, akinek kiindulópont
egyházának a tanítása, számára az a „szent írás”, van aki a
maga gondolkodására alapoz, így tehát ő diktálja a „szent írás”-t. És van, aki
nem tudja biztosan, hogy mi szent, de alapból visszautasít mindent, amit egy egyház
taníthat.
Számomra szent Isten. És nehezen találok olyant, amit hasonló
kategóriában értékelhetnék. Noha tudom, vannak vélemények és tanítások, melyek
szerint Isten szentségéből részesedni lehet.
Azt gondolom, hogy amit a hagyomány ránk hagyott, tehát az
általános mérvadók arról, hogy mi minden és milyen értelemben lehet szent, ez az
ún. kollektív tapasztalat, mely nem mindig egyezik az egyén tapasztalatával. Az
egyén pedig maga kell meghozza döntéseit. Ugyanakkor úgy érzem, visszaélünk a „szent” szóval, mint jelzővel, annak ellenére, hogy sok más szót használunk átvitt
értelemben, és ez alapvetően nem jelenthet gondot. Azonban pont a „szent” szó
az, amely legkevésbé kellene magyarázkodást igényeljen.
Számomra a szent jelentése az, hogy sérthetetlen.
Megkérdőjelezhetetlen. Nincs szüksége védelemre és tanúskodásra.
Nekem erről nem jut eszembe ember(i).
Ha Valaki szent, Ő fölöttünk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése