Szentek legyetek…

Veres Janka Eszter, egyetemista


        

  A mai világban egyre jobban azt veszem észre, hogy kezd kihalni az emberekből az emberség. Mindenki csak a saját érdekeit nézi és a másikat lerúgja, eltaszítja magától, csak azért, hogy neki jó legyen. 




Még a szűk családi körének és a legjobb barátainak az érdekeit szem előtt tartja, de hát az idegenek


úgysem számítanak. Ez még csak tetőződik, ha még az etnikuma se ugyanaz, mint a miénk. Hát ebben a világban nem könnyű szentnek lenni.
          Mit is értünk az alatt a szó alatt, hogy szent? Szentnek azt lehet nevezni, aki tiszta, a jóra törekszik, mások érdekeit a saját érdekei elé helyezi. Vagyis amint Szent Pál mondja a Szeretethimnuszában: „Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” – habár ő ezt a szeretetre érti, de egy szent ember a szeretet teljes megélésére kell törekedjen. A szent emberek a hitüket gyakorlatba is ültetik, nem csak a látszatra mennek. Ha egy kicsit elrugaszkodunk a földtől, akkor azokat is szentnek mondhatjuk, akik már a mennyországban vannak. Tehát a „szentnek lenni” alatt azt is érthetjük, hogy a végső cél lebeg egész életünkben az orrunk előtt (az üdvösség) és minden cselekedetünket ennek fényében hajtjuk végre.
          Szerintem nagyon sok emberben így nem fogalmazódik meg konkrétan, hogy ők szentek szeretnének lenni. Azt se tudom elképzelni, hogy a jelenleg szentként emlegetett emberek kívánsága az lett volna, hogy milyen jó lenne, ha halálom után szentként tisztelnének az emberek. Ez a magatartás véleményem szerint gyökeresen ellenkezik egy szent magatartásával. De azért a jóságra természetesen teljes mértékben törekednünk kell. Egy egészséges keresztény ember magatartása körülbelül így kellene kinézzen: mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, hogy másokat egy kis földi mennyországban részesíthessen, valamint törekszik az életszentségre, hogy élete végén majd elnyerje méltó jutalmát (mint a mesékben – bár ilyen egyszerű lenne a világ).
          Aki szent szeretne lenni, az igenis meg tudja tenni, ugyanis nem vagyunk semmilyen kényszer alatt. Isten szabad akarattal ajándékozott meg minket, melyet óvatosan és bölcsen kell felhasználnunk. Nem szabad tömegemberekké váljunk. Nem mindig az a jó, amit az egész környezetünk tesz (sőt). Még ha ki is lógunk a sorból, ezt egy nagyobb jó érdekében tesszük és igen is ki kell álljunk a saját igazunk mellet (így nem is olyan nehéz szenté válni – annak lenni és maradni). Ilyen szempontból a környezetünk nagyon megkönnyítheti, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon meg is nehezítheti a helyzetünket. Egy vallásos környezetben talán nem is olyan nehéz lelkileg tisztának lenni.
          A Szentírás hét alkalommal is felhívja a figyelmünket arra, hogy: „szentek legyetek!”, tehát hallgassunk Isten szavaira és cselekedjünk mindig helyesen, ugyanis jót tenni valóban nagyon jó, ahogy Csaba testvér szokta mondani. 

Nincsenek megjegyzések: