Hitelesség és ökumené


Hogyan lehetek hiteles keresztény?

Kalit Eszter, lelkész, Kolozsvár


„Nem elég naponta Isten elé állni. Az a döntő kérdés, hogy vajon kizárólag Isten előtt szeretnék-e megállni?” E sorokat Dag Hammarskjöld, az ENSZ második főtitkára jegyezte le 1955-ben, a szuezi válság idején.


A harmadik világháborúval fenyegető válságot megoldó kiváló diplomatának nem az volt fontos, hogy meg kell állnia naponta az ítélő Isten előtt. Ő az egész életét, minden döntését és cselekedetét
 
Isten jelenlétében akarta megélni. A főtitkár svéd evangélikusként nevelkedett, és fiatalon Eckhart mester és Kempis Tamás műveinek hűséges olvasója lett. Ő az Isten jelenlétében zajló életet a radikális Krisztus követésben élte meg, és nem a felekezethez való tartozás volt a meghatározó számára. Így sikerülhetett neki a 20. század ateista légkörében hitelesen betölteni hivatását, és a hidegháború idején szolgálatával megőrizni a békét.
A keresztény egyházak hiteltelenné váltak sokak szemében. Gyülekezeti tagjaink apadása mögött a körülöttünk élők kritikus tekintette húzódik meg. A posztmodern pluralizmus egyik jellemvonása, hogy e korban élők nem fogadják el egyetlen intézmény, így az egyház intézményének tekintélyét sem. Csak akkor figyelnek fel az egyház tanítására, csak akkor ismerik el autoritását életükben, ha saját maguk megtapasztalják ezen intézmény hitelességét. Mit tegyünk tehát akkor, ha azt szeretnénk, hogy az Isten biztató örömüzenete, a megváltás ereje sokak élő reménysége legyen? Keseregjünk a múlt bűnein? Mutogassunk újjal a vétkesekre? Vádló szavakkal hirdessük saját igazságunk? Minden erőnket bevetve, a legmagasabb teljesítményen szolgálva bizonygassuk a kritikus tömegnek, hogy a keresztény egyház megérdemli az elismerést, a tekintélyt és a vele szemben való engedelmességet?
A világ szemében hitelessé csakis őszinte Krisztus követés által válhatunk. Nem segít az ítélkezés, nem segít a mi igazságunk és a mások igazságának bántó megkülönböztetése. Nem segít a bizonygatás és fölényes magyarázkodás. Ha Krisztus útján járunk, észrevesszük a rászorulókat, keresőket, akik az élő víz után sóvárognak, és együtt érzünk a sebeik miatt szenvedőkkel, akik csakis Nála tudnak meggyógyulni, új életet kezdeni. Ha az ő útján járunk, belesajdul a szívünk abba a 21. századi realitásba, hogy a magukat Krisztusról nevezők egymásnak hátat fordítanak. Fájó és elkeserítő, ha magukat kereszténynek nevező felekezetek az „igaz” evangélium nevében egymást megvetik, akadályozzák és elutasítják. A kívülállók kritikája nem alaptalan. A hiteles követés, a missziói erejű, élő krisztusi reménység csakis egységben gondolkodhat. Az egység, a keresztények egysége nem uniformizmust és nem kötelező szabályok tiszteletben tartását jelenti. Az egység számomra az, hogy saját értékeinket megőrizve a megváltó Jézus Krisztussal egy közös cél felé haladunk.
            Mit tegyünk tehát, hogy hitelesen szolgálhassunk? Isten és egymás iránti tisztelettel, alázattal a szívünkben tekintsünk Krisztusra, és a múlt bűneiből tanulva közösen szolgáljunk Atyánk akarata szerint.



Nincsenek megjegyzések: