Hogyan lehetek hiteles keresztény?
Kalit Eszter, lelkész, Kolozsvár
„Nem elég naponta Isten elé
állni. Az a döntő kérdés, hogy vajon kizárólag Isten előtt szeretnék-e
megállni?” E sorokat Dag Hammarskjöld, az ENSZ második főtitkára jegyezte le
1955-ben, a szuezi válság idején.
A
harmadik világháborúval fenyegető válságot megoldó kiváló diplomatának nem az
volt fontos, hogy meg kell állnia naponta az ítélő Isten előtt. Ő az egész
életét, minden döntését és cselekedetét
Isten jelenlétében akarta megélni. A
főtitkár svéd evangélikusként nevelkedett, és fiatalon Eckhart mester és Kempis
Tamás műveinek hűséges olvasója lett. Ő az Isten jelenlétében zajló életet a
radikális Krisztus követésben élte meg, és nem a felekezethez való tartozás volt
a meghatározó számára. Így sikerülhetett neki a 20. század ateista légkörében
hitelesen betölteni hivatását, és a hidegháború idején szolgálatával megőrizni
a békét.
A
keresztény egyházak hiteltelenné váltak sokak szemében. Gyülekezeti tagjaink
apadása mögött a körülöttünk élők kritikus tekintette húzódik meg. A
posztmodern pluralizmus egyik jellemvonása, hogy e korban élők nem fogadják el
egyetlen intézmény, így az egyház intézményének tekintélyét sem. Csak akkor
figyelnek fel az egyház tanítására, csak akkor ismerik el autoritását
életükben, ha saját maguk megtapasztalják ezen intézmény hitelességét. Mit
tegyünk tehát akkor, ha azt szeretnénk, hogy az Isten biztató örömüzenete, a
megváltás ereje sokak élő reménysége legyen? Keseregjünk a múlt bűnein? Mutogassunk
újjal a vétkesekre? Vádló szavakkal hirdessük saját igazságunk? Minden erőnket
bevetve, a legmagasabb teljesítményen szolgálva bizonygassuk a kritikus
tömegnek, hogy a keresztény egyház megérdemli az elismerést, a tekintélyt és a
vele szemben való engedelmességet?
A világ
szemében hitelessé csakis őszinte Krisztus követés által válhatunk. Nem segít
az ítélkezés, nem segít a mi igazságunk és a mások igazságának bántó
megkülönböztetése. Nem segít a bizonygatás és fölényes magyarázkodás. Ha Krisztus
útján járunk, észrevesszük a rászorulókat, keresőket, akik az élő víz után
sóvárognak, és együtt érzünk a sebeik miatt szenvedőkkel, akik csakis Nála
tudnak meggyógyulni, új életet kezdeni. Ha az ő útján járunk, belesajdul a
szívünk abba a 21. századi realitásba, hogy a magukat Krisztusról nevezők
egymásnak hátat fordítanak. Fájó és elkeserítő, ha magukat kereszténynek nevező
felekezetek az „igaz” evangélium nevében egymást megvetik, akadályozzák és
elutasítják. A kívülállók kritikája nem alaptalan. A hiteles követés, a
missziói erejű, élő krisztusi reménység csakis egységben gondolkodhat. Az
egység, a keresztények egysége nem uniformizmust és nem kötelező szabályok
tiszteletben tartását jelenti. Az egység számomra az, hogy saját értékeinket
megőrizve a megváltó Jézus Krisztussal egy közös cél felé haladunk.
Mit tegyünk tehát, hogy hitelesen
szolgálhassunk? Isten és egymás iránti tisztelettel, alázattal a szívünkben
tekintsünk Krisztusra, és a múlt bűneiből tanulva közösen szolgáljunk Atyánk
akarata szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése